Ki így ki úgy! Mint ahogy már ajánlottam egy másik cikkemben, hogy akkor még is melyiket válasszuk „a borotvát vagy a gyantát”, itt is inkább a gyantára tenném le a szavazatomat! A cikkben el lehet olvasni mindkét szőrtelenítési módszer előnyét, hátrányát. De viszont mint abban is itt is csak azt tudom mondani, hogy a gyanta itt még is csak hatásosabb fegyver a szőrszálakkal szemben! Igaz, hogy elég kényes terület és érzékenyebb is, sőt ilyenkor a szégyenlősséget is félre kell tenni, hisz ennél a fajta módszernél már a gyantázás végzését szakemberre kell bízni, hisz itt a legsérülékenyebb a bőrünk, így sajnos, ha saját magunknak végezzük, akkor igen csak csúnya vége lehet, mint pl.: bőrletépés, ami felér egy égési sérüléssel, véraláfutás, vérzés. Ezért elárulom, hogy a Kozmetikus, hogyan is végzi a szőrtelenítést az intim területen. Jelentkezz be te is a https://satoczkibeakozmetikus.hu/ weboldalon intim gyantázásra, szeretettel várom régi és új vendégeimet!
Az emberek azért döntenek a gardrób mellett, mert kevés helyet foglal, és minden centiméterét kihasználhatják, úgy, hogy polcokkal, akasztókkal, fiókokkal látják el. A gardróbot beépítheti a szobába is, vagy külön gardróbszobát alakíthat ki, ha a nagy lakással rendelkezik. A gardrób, vagy más néven „járható szekrény” általában a szoba, előszoba, fürdőszoba közelében szokott lenni, és ideális ruhák, cipők, lakástextíliák, és más használati tárgyak tárolására. A gardróbnak köszönhetően lehetősége van a pólókat, pulóverek összehajtva a polcon tárolni, és a hosszabb ruhákat, szoknyákat, blézereket vállfával az akasztóra tenni. Javaslatunk, hogy jól gondolja meg, hogy milyen ajtót választ a gardrób tervezése során, először azt figyelje meg, hogy mennyi hely áll rendelkezésére. A nyíló ajtó több helyet foglal, viszont lehetőséget ad arra, hogy az egész szekrény belsejét áttekinthesse. A toló ajtók sokkal kevesebb helyet vesznek igénybe, viszont amiatt, hogy egymás mögé tolódnak, nem tudja az egész belső részt megtekinteni. A tervezés során jó, ha gondol arra is, hogy a szekrényajtó nyitásakor a világítás is működésbe lépjen, mert ez a későbbiekbe megkönnyíti a dolgát. Keresse fel ön is a szekrenyneked.hu weboldalt és válogasson kedvére a bútoraink közül!