Egész évben a nyaralást vártuk, mondhatni az éltette a családot a szürke hétköznapok mindegyikén. Sokat tervezgettünk, idén úgy döntöttünk, hogy rendhagyó módon nem egyetlen helyet látogatunk meg, hanem két hét alatt városról városra körbejárjuk a kiválasztott országot. Minden nap máshol alszunk, minden nap máshol eszünk, a városok közti autóúton pedig igazán megismerkedünk a hely jellegzetességeivel és hangulatával. Egyre közeledett a nagy nap, a nyaralás első napja. Aztán jött a teljes kétségbeesés, ugyanis a nagy készülődésben elveszítettük az egyetlen autókulcsot. Mondanom sem kell, ha nem lesz időben autókulcs másolás, akkor nem lesz autós körutazás sem. Azonnal utána néztünk az immobiliser autókulcs másolás lehetőségeinek, és nagyon drukkoltunk, hogy még a tervezett nyaralás elejére készen legyen, így legfeljebb pár nappal kell később indulnunk. Nagy öröm és meglepetés volt, mikor kiderült, hogy az autó kulcsmásolás villámgyorsan is elérhető, így időben eltudtunk indulni a jól megérdemelt pihenésre.
Archive for the ‘autókulcs másolás’ Category