Amikor elhatároztam, hogy leteszem a jogsit nem is gondoltam, hogy ennyi szervezéssel jár majd. Már az első lépés megtétele, a KRESZ tanfolyam elvégzése is igazi kihívás volt a számomra. Először elkezdtem a mindenki számára ismert hagyományos tantermi órákra járni, de korán kiderült, hogy ezt nem lehet összeegyeztetni a munkámmal és a családi kötelezettségekkel. A sok-sok teendő és a nem tervezett kötelező túlórák már-már meghiúsították a tanfolyam elvégzését. Az oktatómnak azonban zseniális ötlete támadt. Az online KRESZ tanfolyam. Azt mondta, otthon is tanulhatok, nem kell feltétlenül eljárnom a tantermi órákra, így könnyebb lehet a felkészülés. Nagyszerű lehetőség volt ez a számomra. A gondom megoldódott és a személyes részvétel helyett otthon tanultam. Az anyaggal jól haladtam és a vizsgám is elsőre sikerült. Most jöhetnek a gyakorlati órák, melyeket szerencsére már jobban össze tudok hangolni a munkahelyi és az otthoni teendőimmel.
Posts Tagged ‘edu-learning kresz’