Mikor megkértem Helga kezét, tudtam, hogy a lehető legszebb esküvőt szeretném biztosítani számára. Mindig azt mondta, nem akar nagy lagzit, csak összekötni velem az életét, és esetleg a családdal egy vacsorát. Úgy gondoltam, rendben van, legyen így, de a szűk családi körrel, még ünnepelhetünk egy jót. A hátsó kertbe rendeztük az esküvőt úgy, hogy a menyasszonyom nem is tudott az egészről. Azt hitte, gyorsan lezajlik az esküvő, majd hazajövünk, eszünk egy húslevest, koccintunk és mindenki haza megy. Valóban lezajlott a szertartás, de mikor hazaértünk, egy habos-babos ruha várta őt a kanapén, valamint egy igazi mesebeli cipő, amit az Esküvői Cipőszalon biztosított. Nem hitte el, amit lát. Mondtam, hogy bújjon a ruhába. Mikor kijött, letérdeltem és ráillesztettem a cipőt a kis lábára. Kézen fogva kivezettem, ahol a székeken már ott ült minden barát és a családtag. Az unokatestvérek, rózsaszirmokat dobáltak ránk és elvezettem egészen a pavilonig őt. Édesen pityergett és azt mondta, nagyon örül, hogy végül úgy döntöttem, nem hallgatok rá. Köszönet a segítségért mindenkinek, köztük az Elegant Studionak is, mert a cipőt kirakta a hálószobába, hogy minden nap lássa, hogy nekünk volt a legszebb esküvőnk.
Posts Tagged ‘esküvői cipő szalon’