Tulsi tea a Himalája gyógynövényeiből
Tulsi tea

Tulsi tea

Az új szomszédom, egy igen spirituális ember. Többször is összefutottunk a gangon mikor a házba költözött, és az egyik ilyen találkozónál azt mondta, úgy látja, valami nem stimmel velem. Rákérdezett, hogy lelkileg jól vagyok-e, aztán hozzátette, hogy ő ezt mindig meg szokta érezni. Igaza volt persze, nem voltam jól. Egyik nap meghívott magához egy finom teára, hogy beszélgessünk kicsit, ha szeretnék. Nagyon jól esett, és persze mentem is. Nagyon finom volt a tea, és kérdeztem, hogy milyen tea. Azt mondta, hogy ez a Tulsi tea, amit a kedvence shopjában vásárolt, méghozzá a PranaShopból. Láttam, hogy az egész lakását, mindenféle keleti kellékek díszítik, és mikor megdicsértem, akkor is említette a PranaShopot, ezért nagyon érdekleni kezdett ez az online bolt. Rákerestem a weboldalra, és nagyon tetszett, hiszen hatalmas volt a termékpaletta, és jobbnál jobb keleti kellékeket találtam, fantasztikus áron. Az győzött meg leginkább, hogy a termékek legtöbbjét, egyenesen Nepálból szállítják, így muszáj volt rendelnem. Az első csomagom után nem volt megállás. Az én lakásom is olyan már, mint a nyugalom szigete.