Családi vállalkozásunkat szeretnénk minél több fórumon megmutatni a közönségnek. Szeretnénk, ha minél többen tudnának rólunk, ehhez pedig arra van szükségünk, hogy a lehető legtöbb kiállításon, szakmai bemutatón, vásáron és rendezvényen jelen legyünk. Ezekre az alkalmakra maximális odaadással készülünk fel, így pontos listát készítettünk a teendőkről. Az előkészületek közül a legnagyobb kihívást a szórólapok elkészítése jelentette. Tudtuk jól, mit és hogyan szeretnénk rajta viszontlátni, a kötészet azonban nem a mi asztalunk, így nyomdai segítségre szorultunk. Rövid határidőre és kedvező árra vágytunk és precíz, megbízható szállításra. Az idő sürgetett bennünket, az első kiállítás időpontjáig már csak néhány hetünk maradt. A nyomda, amelyet választottunk szerencsére teljesítette a vállaltakat és most már szórólapból nem lesz hiányunk. Reméljük sok-sok új megrendelőt nyerhetünk majd az új, színes és izgalmas szórólapunk segítségével.
Posts Tagged ‘reklámajándék’