Már gyermekkoromban megtanította nekem édesanyám, hogy rend a lelke mindennek, és ez el is kísért életem eddigi éveiben. Kollégiumi szobatársaimat, majd később a munkatársaimat is többször kifejezetten bosszantotta a rendszeretetem, hiszen szerintük túlzásba viszem a dolgot. Én nem értek velük egyet, de elképzelhető, hogy néha lazábbra is vehetném a figurát. Élettársam, aki elfogadta rigolyámat néha még örül is a rendmániámnak, bár amikor megvásároltam a fiókos görgős rozsdamentes szerszámos szekrényt, akkor intézett felém néhány keresetlen és nyomdafestéket nem tűrő gondolatot. Idegességének okát bevallom nem értem, hiszen a szerszámos szekrény mérete lehetővé tette a műhelyembe való beillesztését és nem akadályoz semmiféle mozgást a helyiségben. Ennek köszönhetően ráadásul nagyon sok szerszámom el is tűnt szem elöl, hiszen a 6 fiókos profi szerszámos szekrény nagyon sok kisebb és nagyobb kézi szerszámot elrejt magába. Zárszerkezetének köszönhetően egyszerre zárhatóak a fiókok, így nem kell több kulcsra is odafigyelnem, ha szerelni indulok.
Posts Tagged ‘szerszám webáruház’